Rólunk

Mi az ABA?

Az ABA (Applied Behavior Analysis – Alkalmazott Viselkedéselemzés) egy, a viselkedés és tanulás alapvető törvényszerűségeire épülő tudományos módszer. 

Amerikában és több nyugati országban ez a vezető és a legtöbb kutatással alátámasztott eszköztár gyermekek fejlesztésére és nehezen kezelhető viselkedések megváltoztatására. 

Az ABA mára itthon is kezd egyre nagyobb teret nyerni, tudományos körökben való elfogadottságát mutatja, hogy az ELTE és a Debreceni Egyetem is szárnyai alá vette a tudományágat. Mi és lelkes kollégáink oktatjuk a jövő szakembereit. 

Felhasználási területei nagyon széles körűek, mi viszont az ABA Mindenkinek projektjeivel kifejezetten az ABA gyerekneveléssel kapcsolatos alapelveit és gyakorlatban könnyedén hasznosítható módszereit szeretnénk átadni. 

A gyermekre egyedi és megismételhetetlen lényként tekintünk, így a tanított stratégiákat minden esetben igyekszünk személyre szabni. A technikák egyaránt alkalmazhatók speciális nevelésű igényű és “átlagosan” fejlődő gyermekekre is.

Ismerj meg minket

Herman Alexandra vagyok.

A pszichológus diplomám megszerzése óta dolgozom az ABA módszertanával. Az évek során dolgoztam autizmussal élő és más sajátos nevelési igényű, illetve az “átlagos” fejlődési menetet követő gyermekek beszédfejlesztésével, viselkedésproblémáinak kezelésével, és közösségbe való beilleszkedésének megsegítésével.

Azonban korán felismertem, hogy a gyermekekkel való munka csak akkor lehet igazán hatékony, ha a szülőket, pedagógusokat is felvértezzük a megfelelő tudással és technikákkal a gyermekek fejlődésének megsegítéséhez.

Az utóbbi években a nemzetközi diploma és szakvizsga megszerzése közben először Angliában, majd hazaköltözésünk után itthon kezdtem el szülő-és szakember tréningek kidolgozásával foglalkozni.

Kisfiam születése óta minden nap minden órájában lehetőségem nyílik alkalmazni ezeket a fantasztikus, egyszerű, de mégis nagyszerű technikákat. Meggyőződésem, hogy a jövő generációja jóval kiegyensúlyozottabb és boldogabb lehet, ha a lehető legtöbb szülőhöz eljuttatjuk ezt a rendkívül értékes tudást.

Békési Edina vagyok.

Frissen végzett pszichológusként költöztem ki az USA-ba, ahol a New Jersey állambeli Rutgers Egyetem ABA módszertani fejlesztő és kutató központjában dolgoztam.

Közvetlenül és szakemberek képzése által is részt vettem autizmussal és más speciális szükségletekkel élő gyermekek és felnőttek fejlesztésében, illetve tapasztalatot szereztem kifejezetten súlyos viselkedésproblémák kezelésében, krízisintervencióban. 

Az ABA hatékonysága már a kezdetektől lenyűgözött, így hazaköltözésünk után szerettem volna ezt a módszert minél több szakemberrel és szülővel megismertetni. 

Kisfiam születésekor pedig rádöbbentem arra, hogy az ABA ismerete milyen óriási segítséget tud nyújtani a mindennapokban is. Anyaként sokat jelent nekem, hogy értem a fiam viselkedése mögötti motivációkat és tudom, hogy hogyan reagáljak egy-egy nehézségre. Ez az, amivel szeretném a hozzánk forduló szülőket is segíteni.

Elérhetőségek

Kapcsolat

Kérdésed van? Beszéljünk

Csatlakozz workshopjainkhoz