Gyerekeknél (ill. felnőtteknél is) nagyon sokszor látjuk azt, hogy a külvilágtól kapott figyelem óriási szerepet játszik a viselkedés alakulásában.
Azt hiszem, ha csak egyetlen tanácsot adhatnék szülőknek, akkor az az lenne, hogy figyeljenek intenzíven oda a “jó” viselkedésekre és fordítsanak jóval kevesebb figyelmet a nehezen kezelhető viselkedésekre.
Miért is mondom ezt?
A mindennapi rohanásban néha teljesen észrevétlenül előfordulhat az, hogy a gyermek “rosszalkodással” könnyebben és több figyelmet ér el, mint azzal, ha szépen csinál valamit. A gyerek pedig tudattalanul levonhatja azt a következtetést, hogy “rendetlen” viselkedéssel tudja legkönnyebben megkapni a hőn áhított szülői figyelmet.
Nagyon sokszor ugyanis teljesen mindegy, hogy pozitív vagy negatív figyelemről beszélünk, a lényeg a gyerek számára a vele való foglalkozás.
Amikor azt érezzük, hogy a gyermekünk direkt a mi bosszantásunkért csinál valamit, akkor nagyon sok esetben igazából a figyelmünkért küzd.
Mit csináljunk tehát a gyakorlatban?
Ne vedd természetesnek gyermeked jó viselkedését, dicsérd meg és adj neki sok-sok megerősítő szót, akár jutalmat, amikor azt látod, hogy épp valamit ügyesen csinál. Így megtanulja a gyermek, hogy a figyelmedet ezzel éri el a legkönnyebben, “megéri jónak lenni.”
Ha a gyermeked valami olyat csinál, amit nem szeretnél látni, akkor fordítsd a viselkedésre a lehető legkevesebb figyelmet – ez kifejezetten akkor fontos, amikor a viselkedés épp történik. Egyszer elmondhatod, hogy nem jó, amit csinál, és tedd meg a szükséges lépéseket (ha például biztonságának megoldásáról van szó), de mutass nyugalmat, és beszélj a lehető legkevesebbet. A konkrét megbeszélés és magyarázás időszaka akkor van, amikor a gyermek is békés, és be tudja fogadni, amit mondani szeretnénk.
Bónusz Tipp
A gyerek viselkedéses problémája akár egy lehetőség is lehet nekünk arra, hogy megtanítsuk, hogyan tudja másképp kifejezni a vágyait és érzéseit.
Bemutathatjuk gyermekünknek, amit látni/hallani szeretnénk tőle (azaz “modellezhetjük” a viselkedést), és ha utánoz minket, azonnal megjutalmazhatjuk a kívánt viselkedést.
Példa: ha a gyermek nagyon hangosan kiabál az anyukának, akkor az anya modellezheti, hogy hogyan tud halkabban szólni a gyermek. Fontos, hogy ilyenkor pontosan modellezzük, amit tőle hallani szeretnénk, és ne általános utasításokat adjunk (pl. “Anya, kérek kekszet” ahelyett, hogy “Mondd szebben”). Ahogy a gyermek szépen szólt, az anyuka egyből oda tud fordulni és meg tudja őt dicsérni.
ABA háttér
A nehezen kezelhető viselkedések mögött többféle funkció húzódhat meg, a figyelem csak egy közülük. Így ha bizonytalanok vagyunk, érdemes szakember segítségével felderíteni az okokat, és azokhoz illeszkedve reagálni.
Bármi is legyen azonban a háttérben, a cikkben leírt javaslatok mindenképp a hasznotokra válhatnak.